Nagyon emlékszem még arra az időszakra, amikor Rhonda Byrne A Titok című könyve elárasztotta az összes könyvesbolt összes könyvespolcát.
Talán ez volt az önsegítő irodalmak első olyan képviselője Magyarországon, amelyik körül kialakult egy elég rendes kultusz. (Ha te viszont emlékszel hasonlóan népszerű könyvre A Titok előttről, akkor ér megosztani 🙂 )
A bevonzani szó mindennaposan használt ige lett, és ekkoriban lett sláger abból is, hogy csak pozitívan szabad gondolkodni, a negatívumokról egész egyszerűen nem veszünk tudomást.
(Helló, toxikus pozitivitás, ugye. Na, ezt majd egy másik cikkben.)
Nagyon fiatal voltam, amikor elolvastam A Titkot, és (ciki bevallani, tudom) teljesen beszippantott a sztori akkor.
Hogy ha ez tényleg így van és nekem „csak” akarnom kell dolgokat, de azt nagyon, akkor aztán az élet tényleg rohadtul egyszerű.
Akartam is én nagyon sok mindent, legalábbis próbálkoztam vele, a magam szerény módján, de nyilván nem spoilerezek, ha azt mondom:
nem értem el átütő sikereket.
A lelkesedésem megcsappant és egy idő után úgy voltam vele, hogy „Elmégy te a p.csába Rhonda, a titkoddal együtt”.
Ha ma valaki bemegy egy könyvesboltba, vagy elkezd spontán keresgetni a Spotify és a Youtube podcastjai közt, először úgy érzi magát, hogy megérkezett az önfejlesztés Mekkájába, de ez az érzés sokszor nagyon hamar fordul át az ellenkezőjébe.
Amikor először beleolvastam Dr. Máté Gábor A test lázadása című könyvébe és megkérdezték tőlem, hogy ajánlom-e, gondolkodás nélkül mondtam igent.
5 év pszichológia szak, jópár évnyi élettapasztalat, sok-sok hozzáolvasás után nekem nagyon hasznosnak érződtek az abban leírtak.
Amikor később ugyanettől az embertől megkérdeztem: hogy tetszett a könyv, nem éreztem részéről a kitörő lelkesedést.
„Jó volt, persze, okosan meg van írva, de én többet vártam.”
A több pedig ennek az olvasónak azt jelentette volna, hogy
kipróbált technikák részletes levezetésével találkozik, hogy adott esetben maga is képes legyen saját maga meggyógyítására.
Tudom, hogy egy-egy ilyen könyv nem egyetemi tankönyv, és nem is összeszerelési útmutató egy IKEA könyvespolchoz, és nem is ezért lettek megírva.
Legtöbbször vonalas esetleírásokkal találkozunk bennük, utalással egy-egy pszichológiai/pszichiátriai jelenségre vagy módszerre, majd egy rövid összegzéssel és már ugrunk is tovább a következő témára.
Ez a felállás (szerintem) nagyon jó annak, akinek van előképzettsége, előismerete, esetleg túl van már egy önismereti/terápiás folyamaton. És annak is adhat lökést a jó irányba, akinek sejtései vannak, merre lehet a gond, majd a könyv hatására keres egy szakembert, akinek a segítségével végül közösen indulnak a megoldás felé.
Ha viszont valaki úgy olvassa ezeket a könyveket, hogy valódi, komolyabb problémákkal küzd és a megoldást, a választ, a know how-t várja ezektől, valószínűleg csalódni fog.
Hiszen attól, hogy én felnyitok és figyelmesen elolvasok egy tankönyvet az emberi testről, nem fogom tudni kétséget kizáróan eldönteni, hogy a néha-néha megjelenő fájdalmam mit jelez. Lehet, hogy éppen eltalálom, és akkor megállapítom magamnak, hogy én ehhez is értek, de ezeknek a tippeknek nem mindig lesz siker a vége.
Ugyanígy, amikor én fiatalon és lelkesen elolvastam A Titkot, nem tudtam, hogy
a neuroplaszticitás valóban meg tud alapozni a bevonzáshoz nagyon hasonló dolgokat, ennek a jelenségnek azonban szintén eléggé kiterjedt szakirodalma, technikái vannak.
A szerzőnek pedig nyilván nem az volt a célja, hogy ezeket mind feltérképezze és tudományos alapokon induljon el, mert valószínű, hogy jobb eladásokkal kecsegtetett a misztikus tengely mozgatása.
Simán elképzelhetőnek tartom azonban, hogy nem becsapás a marketing (mondjuk etikusnak sem éppen nevezném), miszerint sok millió másik embernél működött a dolog.
Hogy miért? Sokféle oka lehet.
Előképzettség, tapasztalat, vakszerencse, ráérzés, a véletlenek egybeesése.
Bergsma 2008-as kutatásában arra az eredményre jutott, hogy
a kifejezetten egy problémára fókuszáló önsegítő könyvek valóban hasznosak lehetnek azoknak a személyeknek, akik az adott problémával küzdenek.
Ezzel maximálisan egyet tudok érteni: nekem is volt egy olyan nehéz szakaszom, amikor jó hasznát vettem Füredi Júlia kiégésről írt könyvének, ami rengeteg, a mindennapi életben is jól használható eszközt adott a kezembe.
Bergsma ugyanakkor arra is rávilágít, hogy
a növekedést középpontba helyező önsegítő irodalmat vizsgálva már nem tudta megállapítani ugyanezt.
Vagyis azok a könyvek, amik nem egy-egy specifikus területet járnak körbe, hanem kicsit a zavarosban haladva próbálnak eladhatónak tűnni és egy általános wellbeing-et propagálni, nem adtak tényleges pluszt az olvasóik számára.
Egy kicsit későbbi, 2012-es tanulmány nagyon találóan kétélű kardhoz hasonlítja az önsegítő irodalmakat, hiszen egyrészt egy belső utazás ígéretével vágsz bele az olvasásba, lelkes odafigyelésre késztet annak ígéretével, hogy „itt lesz valahol a megoldás”.
Amikor azonban az adott személy adott problémájára tökéletesen illő megoldás mégsem olvasható ki a sorok között, elérkezik a csalódottság, boldogtalanság állapota,
amely ismét elindíthatja az embert az újabb és újabb önsegítő könyvekben kutakodás irányába. Kérdéses, ugye, hogy milyen eredménnyel.
Amiket pedig ebben a cikkben az önsegítő könyvekről leírtam, természetesen vonatkoznak azokra a tartalmakra is, amiket én írok és osztok meg.
Ezeknek a cikkeknek, insta posztoknak nem az a célja, hogy megmondjam a frankót, ami mindenkinek minden problémáját megoldja, és nem is az, hogy a pszichológiai szakzsargonnal flexelve mutassam magam nagyon okosnak.
Sokkal jobban szeretném, ha az általam megosztottak úgy csapódnának le, mint egyfajta inspiráció, gondolatébresztő, ami segít egy pszichológiai tudatosság megalapozásában, elmélyítésében. Ezzel együtt pedig kedvet adnának a belső munkához, könnyebbé téve az elindulást a probléma feltérképezése és a megoldás keresése felé.
Szóval szerintem nagyon jó az, ha MINŐSÉGI önsegítő irodalmat olvasunk.
Segít önreflexiót gyakorolni, tisztábban látni a dolgokat, elvetemültebbek tovább is kutakodhatnak az adott témában.
A pszichológussal való munkához is ad egy jó indulási alapot, ha van fogalmunk arról, merre is tapogatózunk.
Azt viszont nem szabad várni egy-egy ilyen könyv után, hogy majd jól „megterapizáljuk” saját magunkat, mert arra nem igazán alkalmasak. 🙂
Ha van olyan önsegítő könyv, amit tényleg hasznosnak találtál és sokat adott neked, akkor kérlek, oszd meg kommentben 🙂
Felhasznált irodalom:
Bergsma, A. (2008). Do self-help books help? Journal of Happiness Studies, 9(3), 341-360.
Neville, P. (2012). Helping self-help books: Working towards a new research agenda. Interactions: Studies in Communication & Culture, 3(3), 361–379.doi:10.1386/iscc.3.3.361_1
A képek forrása: