Az előző bejegyzésben éppen csak elkezdtem bontogatni a nárcizmus megnevezésű végtelen matrjoska első rétegeit. A téma azonban egyrészt sokkal szerteágazóbb, másrészt (sok esetben) félreértelmezettebb annál, hogy egy bejegyzéssel elintézzük. Szóval jöhet az első évad második része 🙂
Azon túlmenően, hogy az előző részben igyekeztem fogalmi alapokat adni, fontosnak tartom, hogy nézzünk rá a témára egy más perspektívából is.
Ehhez egy kicsit játszanom kell az ördög ügyvédjét, és behozni a képbe a
szükséges nárcizmust.
Mert igen: abban, hogy érdekeinket képviselni tudjuk, beleálljunk kellemetlen, fenyegető helyzetekbe, hogy elismerjük saját magunk értékes voltát, hogy jól védelmezzük a határainkat, pontosan saját nárcizmusunk fog segíteni minket.
Egy bizonyos mennyiségű, egészségesnek tekinthető nárcizmus hiányában képtelenek lennénk úgy létezni a világban, hogy ne tapossanak el minket és ne helyezzünk mindig külső érdekeket a sajátunk elé.
Képzeld csak el az alábbi szituációt:
éppen állásinterjún vagy.
Tudod legbelül, hogy képzett vagy, megérdemled az állást, majd a kérdésre, hogy:
„Miért gondolja azt, hogy ön lenne az ideális választás a pozícióra, és nem más?”
valami ehhez hasonló választ adsz:
„Igazából nem is biztos, hogy én vagyok az ideális választás, biztosan van valaki, aki jobban rászorul, hogy dolgozzon, és nagyobb rutnija is van a területen, mint nekem.”
Vagy, képzeld el, hogy éppen hó vége van, sok váratlan kiadásod volt, amik eléggé kimerítették a keretedet.
Takarékoskodnod kellene, hogy minden rendben legyen a következő fizetésig, viszont egy családtagod betalál, hogy adj neki kölcsön egy nagyobb összeget, mert nehéz helyzetben van.
Tudod, hogy te is nehéz helyzetben vagy, de képtelen vagy ezt kifejezni a másik irányába, ehelyett inkább szó nélkül nyitod az applikációt, hogy utalj neki, sőt, egy kicsit többet is, mint amit kér, mert „szegénynek biztos sokkal nehezebb”.
Ezekben a történetekben az egészséges nárcizmus tudná elérni azt, hogy kiálljunk magunkért és megfelelően képviseljük saját érdekeinket.
Az első esetben azzal, hogy elhisszük és kommunikáljuk is kifelé, hogy értékesek, kompetensek vagyunk, és megérdemeljük, hogy legyőzzünk másokat egy versenyhelyzetben.
A második szituációban pedig azzal, hogy segít tudatosítani magunkban, hogy ha egy éles helyzetben a saját biztonságunk rovására tudjuk csak garantálni mások biztonságát, akkor meg tudjuk húzni a határt és saját magunk boldogulása utánra rangsorolni a másokét.
De hol érhet véget az egészséges nárcizmus és kezdődhet az, ami már nem az?
- Önszeretet
- Önbizalom
- Öngondoskodás
- Határállítás
- Kompetenciaérzet
- Önkifejezés
- Énmarketing
- Saját magamba vetett hit
Ideális esetben ezekkel felnőttként már optimális mértékben rendelkezünk.
Mindezek segítenek minket abban, hogy érvényesülni tudjunk, önazonosak legyünk, merjünk beleállni abba, amit akarunk és abba, akik vagyunk.
És igen:
mindennek az alapja, hogy egészséges szinten legyen bennünk a nárcizmus.
De mennyi az elég, mennyi a kevés, és mennyi a sok?
Szerintem erre nincs általánosan értelmezhető etikai kódex, minden helyzet, minden személyiség egyedi, és ezek egyedi módokon kapcsolódnak.
Viszont behoznám Szabó Magda szavait, amik talán magyarázat nélkül is megállják a helyüket:
„Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt.”
De mégis, milyen módokon tud kialakulni, vagy megrekedni, adaptívvá vagy éppen kórossá válni a nárcizmus?
A következő bejegyzésben erről olvashattok majd kicsit bővebben.
Szóval #folyktov 🙂